Szüleim már egészen kis korom óta vittek magukkal minden felé kirándulni, utazni. Tíz-tizenkét éves koromban már a Júliai-Alpokba jártunk ki ferrátázgatni, és többször voltunk fizetős túrákon néhány budai barlangban. Talán ebből az aktív életmódból következett, hogy elkezdtem barlangászni.
Eleinte csak apukám járt a Szirtekre kutatni, majd a 2012-es Barlangnapokra már én is vele tartottam. Ott tudtuk meg, hogy az Egyesület tanfolyamot fog tartani akkor ősztől, és ott merült fel, hogy beiratkozhatnánk. Nagyon meghatározó élmény volt ez a fél év nekem, mert bár eddig is szerettem a barlangokat, de ott tanultam meg igazán, milyen az, amikor az ember egy szűk, sáros járatban gebődik, amikor mellkasig kell gázolni a 8°C-os vízben és ezt az ember mégis élvezi. De még mennyire, hogy élvezi!
A tanfolyam alatt elkezdtem járni kutatni is. Eleinte egy kicsit nehezen hittem el, hogy mi lehet jó abban, hogy egész nap egy sáros helyen adogatjuk a teli vödröket, vagy nehéz köveket pakolászunk a terem egyik sarkából a másikba. De mégis megszerettem a bontásokat, a hangulatát, az összes nehézségével és vidámságával együtt. A felfedezés élménye, amikor megkerül a keresett járat, amiért már annyit dolgoztál, látni a többiek arcán, hogy mennyire örülnek... az megér minden befektetett munkát.
Június végén aztán sikeres vizsgát tettem, és azóta is, amikor csak lehetőségem van rá, járok a bontásokra, és igyekszem (fiatal korom ellenére is) az Egyesület hasznos tagja lenni.