2015.dec.23.
Az utóbbi időben alig-alig került friss hír a honlapra. Ennek a csendnek komoly oka volt: az elmúlt hónapokban minden eddigi rekordunknál többet voltunk a Szirteken. A kutatás mellett ugyanis az Európai Unió Környezet és Energia Operatív Programja (KEOP) keretében területünk barlangjaiban elvégzendő munkákon dolgoztunk.
Az Élettelen természeti értékek védelme a Gerecsében, a Vértesben, a Pilisben és a Börzsönyben projekt 2015 elején indult be. Hasonló projektek az egész országban voltak, máshol is sok barlangos kiépítést tartalmaztak, de a többi Nemzeti Parkban már évekkel ezelőtt lezajlottak.
Ezért zárójelbe tettünk családot, túrát, pihenést és minden szabadidőnket erre szántuk. És ez nem költői túlzás: az idén körülbelül 12’000 órát dolgoztunk a Csévi-szirteken. Ez 6 főállású dolgozó egy évi teljes munkaideje (!) - mi azonban csupán hétvégéinket, szabadságunkat tölthettük kint. 2015 eleje óta minden szombat-vasárnap 10-20 ember dolgozott a Szirteken, így sikerült elvégeznünk a vállalt feladatokat:
- 6 barlangajtót cseréltünk ki kényelmesebb és biztonságosabb ajtókra,
- 2 régi ajtót felújítottunk,
- több, mint 300 m létrát építettünk be a legszükségesebb helyekre,
- sok száz méter kötelet cseréltünk ki,
- tucatnyi omlásveszélyes átjárót ácsolattal biztosítottunk,
- a Pilisnyergi-víznyelő beomlott bejáratát kibontottuk, és új omlásmentes, biztonságos bejáratot építettünk.
Egy új barlangajtó és létra
Ezek a fejlesztések segítik a barlang hatékony kutatását és a biztonságos túrázást. Reméljük, sikerült elejét venni a további ajtórongálásoknak is.
A terepi feladatokon kívül a projekt rengeteg szervezéssel, papírmunkával is járt már az év eleje óta, adminisztratív lezárásával most készültünk el.
Ilyen volt a Pilisnyergi-víznyelő bejárata...
...és most ilyen:
A siker közel 50 ember összehangolt munkájának eredménye. Akik több, mint 100 órát dolgoztak:
- Kovács Richárd
- Kovács Jenő
- Kovács Ádám
- Krekk Ivett
- Kocsis Ákos
- Varga Eszter
- Mozga Attila
- Hegyessy Tamás
- Kiss Klaudia
- Varga Gábor
- Csereklye Mónika
- Surányi Gergely
- Soproni Péter
- Tóth Zoltán
- Chorendzsák György
- Madár Zsuzsanna
- Márton Nikoletta
- Tóth Alexandra
- Marozs Ágnes
- Deák István
- Szabó R. Zsoltán
- Pápista Ákos
- Erdélyi Balázs
Külön köszönjük azoknak az áldozatos munkát, akik nem tagjai az Egyesületnek, mégis lankadatlan szorgalommal dolgoztak a közös célért: hogy barlangjaik biztonságosabbak, könnyebben járhatóak-kutathatóak - és persze még hosszabbak - legyenek!
Comments powered by CComment