A BFKH Igazságügyi Szolgálatánál dolgozom. Szabadidőmben olvasok, túrázom, belekóstoltam a sziklamászásba, via ferratába, jelenleg a szabadidőm legnagyobb részében barlangászkodom. Barlangász múltam nem nyúlik vissza túl régre, viszont annál intenzívebb. A szervezett civil barlangtúrák után a kezdet a Gubacs ill. a Myotis egyesület aggteleki karszton tett túrái voltak, itt már ízelítőt kaptam az „igazi” barlangjárásból. A 2012-es Barlangnapok óta szinte heti rendszerességgel veszek részt az Ariadne Egyesület barlangkutató, feltáró tevékenységében, úgy a Csévi-szirtek barlangjaiban, mint egyéb helyeken szerte az országban, ahol az egyesület szervezett keretek között, pályázatokon kiépítési, poligonozási, térképezési film- és fotó-dokumentációs feladatokat végez. Illetve ahova a feltáró tapasztalat /...kis huncut jelölgetős denevér barátaink ;) /miatt meghívást kaptunk. Így jutottam el több alkalommal Nagyharsányba és Esztramosra is, ahol a poligonozás, térképezés során Kovács Ricsi és SzabóZé óvó felügyelete mellett újoncként jelent?s feltárásoknak is részese lettem, több alkalommal is megtapasztaltam a majd’ minden barlangász álmát jelentő felfedezés, az „itt még előttem senki sem járt” érzését. Pártoló tagja vagyok a Speleo Myotis egyesületnek, mikor időm engedi, részt veszek a Hideg-lyuk kutatásban és a József-hegyi barlangok bontásában is. Túrázom, edzőtúrázom a BBBT és a TBE csapatával. Szívesen veszek részt segítőként olyan túrákon, bejárásokon, ahol gyerekek illetve kezdők jönnek barlangba, jó látni másokon is az örömteli rácsodálkozást erre a csodálatos világra. Az elmúlt két év során sok új ismeretségre, barátságra tettem szert, értékes, érdekes embereket ismertem meg, mind a feltáró kutatás kapcsán, mind a barlangtúrák során, „kinyílt a világ”. Kedvenc helyeim a Csévi Szirtek, a Bükk és az Aggteleki karszt, minden érdekel, ami a kutatással, barlang- és természetvédelemmel kapcsolatos. Ahogy egy kedves volt évfolyamtársam rácsodálkozott a minap: „Ági! Te rátaláltál arra, amit?l boldog vagy!” –hmm, lehet, előző életemben denevér voltam… (?) ;)