Elismerések

2014. január 16.

Óévbúcsúztató és újévi ajándék is egyben, hogy megannyi küzdelem után 700 méter új járatot bolyonghattunk be akadálytalanul az Ajándék-barlangban. Az elmúlt évek célirányos kutatásai, kemény bontásai itt is meghozták az eredményt. E mellett már megszokott módon a denevérek ismét jó szolgálatott tettek. Útmutatásaik nélkül ebben a barlangban sem jutottunk volna ilyen sokra.

012 ajandek barlang-meAz új részek cseppkő-képződményekben szegényebbek, viszont kárpótoltak minket a sok helyen tisztára mosott falakon tömegesen látható megalodus kagylók és igazi különlegességnek számító csigák kipreparálódott metszetei. Az egyik tornyos csiga több mint 20 centi nagyságú, amihez foghatót a Csévi-szirtek barlangjaiban még nem találtunk. A záporozó víz nem csak a falakat tisztította meg, hanem szép kicsepegéses kutakat, látványos agyagtornyokat is létrehozott. Egyik helyen nagy mennyiségű homokos kitöltést találtunk, ami eddig szintén nem fordult elő barlangjainkban, nem úgy mint a hatalmas tömbökben látható kalcitlemez, ami ebben a barlangban igen gyakori.

A járatok zöme kényelmesen járható és több impozáns hasadék is található benne. Legnagyobb a 90 méter hosszú több helyen is 20 méter magas 2-4 méter széles Mega-hasadék. Ebben egy igazán látványos tavi színlő is található szép víz alatti kiválásokkal. A hasadék aljában a szinlő alatt 6-8 méterrel több ponton is vizet találtunk. Ebben a mélybe tartó fő hasadékban 175 méter mélységet értünk el.

Az Ajándék-barlang hossza ezzel a felfedezéssel meghaladja az 1800 métert, mélysége pedig 176 méter lett.

Fotók a fénylépalbumban

 Ajandek 2014 poligon billeg

 

Comments powered by CComment

Visitor heat map tracker, live visitor tracking, real time visitor counter

Keresés az oldalon

Galéria

Filmek

Túrák - kutatások

Promóciós anyagok

Kapcsolat

Belépés

LOGIN
Jelentkezzen be, vagy regisztráljon!
Avatar
Még nem regisztrált?

Csatlakozzon most, hasznos lehet! Jelentkezzen be a bővebb tartalomért

Elfelejtett jelszó - Elfelejtett felhasználó

Username
Jelszó
Remember me